péntek, november 15

Első Fejezet

Hát itt az első fejezet... Nem kaptunk még visszajelzéseket, de nagyon örülnénk párnak. Úgy terveztük, hogy Petra írja a fiú (George) szemszögét Én pedig a lány (Cara) szemszögét. Így minden héten más szemszögből figyelhetitek a történéseket. Remélem tettszik.:)
xxKlau 

Még nekem sem sikerült feldolgoznom a történteket. Csak arra emlékszem, hogy a járdán állok a barátnőmmel és ő leöntött. Aztán meg egy fiú kezd bámulni, aki közben áthajtott a másik sávba, majd egy kamion elgázolja a kocsijukat. Odarohanok... és a többire nem emlékszem. Innentől semmi... A következő pillanatban már egy fehér helyiségben voltam és egy nagy fehér ajtó volt a bal oldalt. Nem nagyon tétováztam, elindultam és benyitottam. Odabent egy csomó fehér ruhás ember volt, főként öregek, de még fiatalok is voltak. Egyszer csak egy nő "röppent" mellém, fülig érő szájjal.

- Cara Jensen? - nézett rám kérdően.

- I-igen. - remegett a hangom.

- Nyugalom... Itt jó helyen vagy, senki sem tud bántani se semmi. - nyugtatott.

- Oké. - húztam össze a szemöldököm.

- Körbevezetlek és beavatlak, jó? - ragadta meg a kezem. Elkezdett a hosszú folyosón vonszolni és át egy másik ajtón. Majd még egyen és még egyen. Végre megálltunk. Egy fehér szobában voltunk, mint ahol rám talált a nő. Annyi különbség volt, hogy különféle kis emlékbuborékok voltak mindenhol. Az Én emlékeim. A 12 szülinapom, 2010, mikor eltört a lábam és még sok más.

- Ebben a szobában mindig az adott ember emlékei vannak. Ez esetben a Tiéd. Ó, még be sem mutatkoztam! - csapott a homlokára. - Lauren.

- Örülök, Lauren. - mosolyogtam. - Szóval ez a szoba...?

- Ha arra gondolsz, hogy a kinti fiú is a saját emlékeit fogja látni akkor igen. De... róla még nem tudni, hogy mi lesz Vele. Még az is lehet, hogy túléli, de lehet, hogy ő is meghal.

- Meghal?! Halott vagyok?! - üvöltöttem. Csak most esett le. Én hülye... a fehér szoba, az emlékbuborékok. Minden egybevág.

- Igen. Halott vagy. - nézte a földet.

- Kérlek szépen avass be a dolgokba. - néztem halál komolyan.

- Hát jó... De akkor menjünk máshova. - fogta meg ismét a kezem és visszafelé vettük az irányt. Befordultunk egy másik ajtón és egy iroda szerű helyszínbe érkeztünk.

- Bizonyára Cara. - állt fel egy fiatalabb pasas. Spanyol lehetett.

- Igen, és te? - kérdeztem egy kézrázás közben.

- Benny. Mikor jött? - kérdezte Laurentől.

- 1 órája. Persze nem mintha vártunk volna, csak... mindegy.

- O-ké. - néztem furcsán. Igazából én sem tudom milyen fejet vághattam.

- Szóval... gondolom kíváncsi vagy, hogy hogyan kerültél ide. - ült vissza a székre Benny.

- Hát... azt tudom. - foglaltam helyet a vele szemben levő kanapén.

- Akkor mire vagy kíváncsi? - vigyorodott el.

- Hát...

- Figyi? Én nem is zavarok, beszélgessetek csak. Benny szólj ha kellek. - mosolygott még egy utolsót, majd elköszönt és el is ment Lauren.

- Hogyan működik itt az élet. Konkrétan hol is vagyok? Mi ennek a helynek a neve? - kíváncsiskodtam.

- Nos, hát... Te meghaltál és ez a mennyország. Én már 3 éve vagyok itt.

- És... itt az emberek vagy ami még maradt belőlük ugyanúgy továbbfejlődnek? - húztam fel a szemöldököm. Nagyon belemerültem asszem' ebbe a témába.

- Igen, még a másik szülinapját is megszoktuk ünnepelni. - bólogatott.

- És ez a "szülinap" ez az igazi születésnapunk vagy pedig az, amikor idekerültünk? - simítottam végig a hajamon, mire éreztem tekintetét az arcomon. Nem mintha eddig nem engem nézett volna, mert hát általában a beszédben levők egymást szokták nézni, de ez amolyan másmilyen nézésnek vettem.

- A második. - nevetett, majd felhúzott a kanapéról. - Megmutathatom, hogy hol fogsz lakni? - nézett csillogó szemekkel.

- Örülnék neki. - vigyorogtam.

- Akkor gyere. - húzott magával. Kiértünk az "intézményből". Az utcára értünk.

- Ezt mégis hogyan? - maradt tátva a szám.

- Ez is csak egy ország. - játszotta a nagyokost.

- Elnézést. - emeltem fel a kezem.

- Megbocsájtok. - mosolygott. - Meg is jöttünk. - álltunk meg egy szép ház előtt.
Daily Glamorous | via Tumblr
- Ez az enyém? - maradt tátva a szám.

- Igen. Itt szinte mindenki ilyen luxusban él. 

- Az szép... bejössz és körbevezetsz? - néztem rá segélykérően. Kihúzott a zsebéből egy kulcsot, amin egy nagy 34-es volt. 

- Szóval. Itt a kulcs, nyisd ki te, én meghagyom az örömöt neked. 

- Köszönöm. - vettem ki a kulcsot a zsebéből és kinyitottam az ajtót. 

- Minden házban van egy nagy nappali, felszerelt konyha, két hálószoba, két fürdő, egy szauna és egy öltözőszoba. Persze vannak olyan házak is, ahol családok laknak, így azok alapból nagyobbak. Ha te is majd megismerkedsz valakivel és családot alapítotok...

- Várj... gyerekünk is lehetne? 

- Természetesen nem... de ahol többen laknak, azok nagyobb házat kapnak. - magyarázott.

- Hát ez király! - ugráltam. 

- Az. Amikor Én jöttem akkor ugyanez volt a reakcióm. Csak Én nem ugráltam, mint egy kislány. - nevetett ki.

- Ezt még megbánod. - hagytam abba az ugrándozást. 

- Lehetséges... - nézte a plafont. Ekkor megcsörrent a telefon. Telefonom. Telefonom? Hát az is nálam van? És ki hív? Nem hinném, hogy a Földről hívnának...

- Igen? - szóltam bele.

- Cara! Gyorsan gyertek, a fiúról eldőlt, hogy hova kerül! - ismertem fel Lauren hangját. 

- Oké Lauren, már megyünk is. - lihegtem. 

- Lauren volt? - kérdezte Benny. 

- Igen, azt mondta, hogy eldőlt a fiú sorsa. 

- Akkor menjünk. - rángatott az ajtóhoz. 10 perc alatt ott voltunk. Mikor megérkeztünk az intézményhez futni kezdtünk így gyorsabban odaértünk. 

- Na végre. - könnyebbült meg Lauren.

- Jöttünk, ahogy tudtunk. - lihegtem.

- Cara, kérlek Te menj be hozzá. 

- Rendben. - vettem egy nagy levegőt, majd bementem a sráchoz. Mikor beértem és megálltam előtte egyből feleszmélt. Először csak nézett aztán felé nyújtottam a kezemet, hogy talpra állhasson. 

- Megkérdezhetem, hogy hol vagyok és hova tűntek a barátaim? - nézett körül.

- A barátaid jól vannak, biztos tudni akarod? - tettem kezemet  a vállára. 

- Persze. - bólintott, majd a szemébe eső haját megrázva megigazította. 

- A mennyországban. - nyeltem egyet.

2 megjegyzés:

  1. Sziasztok!!Nagyon odáig vagyok a blogotokért!!!!Csak így tovább nagyon tetszik én mindig olvasni fogom!!!Ja és Petra kérlek gyorsan hozdd a kövi részt.Alig várom!

    Puszi:::M.Szandi

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!:) Ha ezzel megnyugtatlak, Petra azt mondta, hogy már írja is a következőt! Nagyon örülök/örülünk, hogy így tettszik, reméljük mások is így gondolják. Puszi: Klau xx

      Törlés