
Helló-belló! Jézus, ez ciki volt. :D Na újra.
Sziasztok Kedveskéim! Na ez már jobb! Elég hamar érkezett ez a fejezet, mivel már alig vártam, hogy írhassak. A kedvenc sorozatomnak vége, most várhatok - Petrával várhatunk - nyárig, hogy jöjjön az új évad. Nem tudom, hogy fogom kibírni addig - valószínűleg kezdek egy új blogot.
Az új kinézetről csak annyit, hogy úgy volt, hogy rendelek, de végül meggondoltam magamat. És bár kicsit sötét, nem igazán illik a történethez, remélem, ti megszeretitek ezt is.
De valahol ott tartottam, hogy vártam, hogy írhassak. Mostanában próbálok/lunk kicsit gyorsabbak lenni - talán csak a héten, mivel Petra beteg, jobbulást neki.
Új szereplő is csatlakozott a "stábhoz". Tettszik nektek? Írjátok meg! Ki fog kerülni egy közvélemény kutatás, amiben arról kérdezünk titeket, hogy ki a kedvenc szereplőtök. Egy kattintás az egész! Mi kíváncsiak vagyunk rá!
Ez az egész nagyon elhúzódott, sosem írtam még ilyen hosszú "panaszt", de remélem, hogy nem veszem el ezzel a sok sorral a kedveteket az olvasástól!
xxx Klau
El sem hiszem! George kimondta! Kimondta, hogy szeret! Jézusom, én most erre mit feleljek? Azt, hogy "Én is szeretlek, de ez az új fiú teljesen rabul ejtett"? Na nem!
Mázlimra megcsörrent a telefon és én elrohantam, hogy felvegyem. Így kevésbé volt ciki, viszont szegény George szívét apró darabkákra törtem. Megint. Én, a szívtipró. Utálom magam.
- Igen? - szóltam bele a telefonba.
- Szia, Cara? - hallom Nathan hangját a vonal végén.
- Szia - mosolyodok el, de tudom, hogy ő ezt úgysem látja.
- Nem akarok bekavarni, mert tudom, hogy van barátod, de a lakótársaim elmentek buliba én meg mondtam, hogy maradok, de szétunom a seggem...
- Ha gondolod átugorhatok - mondom kedvesen.
- De persze csak akkor, ha a barátod nem bánja - teszi hozzá gyorsan.
- Nem bánja - hazudom. Rémes vagyok! De így legalább nem kell George-ot néznem és belül cifrábbnál cifrább jelzőket erőltetnem magamra.
- Oké, Angyal utca 126 - mondja a címet.
- Rendben, szia.
-Szia - köszön el édesen. Atya Úr Isten!
- George! - üvöltök, mire ő kidugja a fejét az ajtómon. - Elmentem...
- Menj csak - csapja be maga után az ajtót.
- ... boltba - fejezem be a mondatot, de tudom, hogy ő már úgy sem hallja. Egy pióca vagyok. Gyűlölöm magam. Végre el kéne döntenem, hogy mit is akarok. Felkapom a cipőmet és elindulok Nathanhez. Kicsit rossz előérzetem lesz, mikor észreveszem, hogy James háza előtt állok. Lakótársak lennének?
Megnyomom a csengőt és várom az ajtónyitást.
- Szia - csillan fel a szeme, mikor ajtót nyit. Nem köszönök, csak elmosolyodom. - James elment valami csajjal, így egyedül maradtam - mondja. Á, szóval James-el lakik! És James csajozik, oké...
- Nagyon örülök, hogy elhívtál - mondom.
- Történt valami köztetek? - céloz rám és George-ra. Aprót bólintok és leülök a kanapéra. - Mesélj.
- George azt mondta, hogy szeret. De én nem viszonyoztam ezt... - csuklik el a hangom és sírni kezdek. Tiszta szánalom, itt bőgök Nathan ölében.
- Ki fogtok békülni - simítja meg hátamat vigasztalás képen.
- De mi van akkor, ha én sosem fogom kimondani? Engem a pokolba kellett volna küldeni...
- Ne mondj ilyet! Te gyönyörű vagy. Ha George-al nem is, de valaki mással talán leélheted ezt az életed. - Hogy milyen igaza van! Nagyon bölcs.
- Köszönöm a szép szavakat.
- Bármikor - nevet. Én is elmosolyodom. Csak úgy árad belőle a pozitív energia. Nem szólalok meg, csak jó erősen átölelem. Nem akarom elengedni, nem akarom, hogy végelegyen ennek. Szerencsére nem tiltakozik.
- Miért vagy velem ennyire kedves? - kérdezem, fejem a vállába fúrva.
- Te szedtél föl, nem én - nevet fel. Nekem is nevetnem kell. Igen, szó szerint felszedtem a földről.
- Köszönöm - suttogom. Most ő nem válaszol. De tudom, hogy tudja, mire értem ezt.
- Szerintem vissza kéne menned hozzá és elmondani neki, hogy te még nem állsz erre készen.
- Igazad van - engedjük végre el egymást. - Megyek is - virulok fel. Biztatóan rám mosolyog és én feltépem a kilincset. Majd fellököm az ajtóban álló Jamest.
- Hékás! - üvölt. De nem foglalkozom vele. Nem. Eszeveszettül rohanok végig az utcán és mikor a házunk elé érek gyorsabb tempóra kapcsolok - ha ez egyáltalán lehetséges.
Rossz ötlet volt hazajönnöm. Bárcsak maradtam volna ott ahol voltam. A látvány ugyanis sokkol. A kanapén éppen George és Kiara csókcsatája látható. Menten megőrülök!
- Pazar! És én még azt hittem, hogy én vagyok a féreg - üvöltöm. A szemem megtelik könnyekkel. Gondolkozás nélkül felrohanok az emeletre és egy táskába dobálok pár ruhát.
- Cara én...
- Hagyj engem a francba, George Shelley. És én éreztem magam rosszul, amiért nem mondtam ki, hogy szeretlek. Nem bántam meg, hogy nem mondtam ki. - Direkt úgy távozom, hogy nekimegyek a vállának. Lerohanok a lépcsőn, de mielőtt elindulok egy szánalmas arckifejezéssel Kiarára nézek. Érezze csak magát rosszul!
Becsapom magam után az ajtót és a hátamra veszem a hátizsákot. Tudom, hogy hova megyek. Hova máshová mehetnék?
Már nyílik is az ajtó, és én James és Nathan karja közé zuhanok. Eddig bírtam. Eddig bírtam azt, hogy ne fakadjak sírva. Most viszont a könnyeim patakokban folynak végig az arcomon.
- Semmi baj - nyugtatnak. Semmi baj?! Tudtommal, éppen most csalt meg az a fiú, akiben a legjobban bíztam!